túra



A világ legveszélyesebb teaháza

 Létezik Kínában egy eldugott hely a hegyekben, amelyről nagyon kevés turista tud, és még kevesebben jutnak fel oda. A hely Shaanxi tartomány, Hua Shan öt hegyből álló hegyláncolatában található, és nem más, mint egy „egyszerű” teaház. Érdekessége azonban nem az épület adja, hanem az út, ahogyan feljutunk oda.


Varázslatos utazás Burmában

 Az évtizedekig tartó elszigetelődés után Burma (vagy félhivatalosan Mianmar) most újra megnyitja kapuit a turisták előtt. Az arany pagodák, szenthelyek és gyarmati stílusú épületek fantasztikus hangulatát most egy másik szemszögből is megtekinthetik az ide látogatók, méghozzá a folyóról!


A navajok földjén

   Kicsit elszaladt az idő, így míg a bejelentkezésem első felét Miamiból írtam, addig a másodikat már itthonról, ezért is a kis kényszerszünet, kellett egy kis pihenés, hogy magamhoz térjek az időeltolódás miatt. Még készítek, egy-két külön, a videókra koncentráló bejegyzést, majd egy Miami és környékéről szóló befejezést, de addig is itt az Arizonában töltött napjaim összefoglalója:


Váratlan utazás A Gyűrűk Ura világába

 Azok a rajongók, akik már nem bírja ki, hogy lássák a legújabb Tolkien mestermű filmadaptációját, A Hobbit: Váratlan utazást, nekik ajánljuk a következő túrát, bár vélhetőleg senki sem tudna csalódni egy ilyen mesés országban.



Út az Elveszett világba

 Vadonatúj túrát indítanak Dél-Amerikában egy olyan területre, ahol korábban még ember nemigen járt. A közel 2,800 méter magas és 15 km széles Roraima hegy, a világ legmagasabb táblahegye, három ország határán húzódik: Venezuela, Brazília és Guyana.  Innen ered Guyanának, valamint az Amazonas és az Orinoco vízrendszerének több folyója is.


Oldalkocsis motorral Kína hegyeibe

 Aki szereti, ahogy a szél borzolja a haját, miközben új dolgokat tanulhat és tapasztalhat meg egy másik kultúráról, azaz aki szeret motorral világot járni, vagy csak álmodozik róla, azoknak kecsegtető túrát biztosít most a Kínában induló új túra.