Az igazi wellness több annál, hogy jóllakunk

Miközben Nyugat-Európában a wellness az egészségmegőrzésről és a teljes relaxációról szól, Magyarországon kicsit más értelmezést kapott. Erről beszélgettünk a „wellness műfaj” hazai meghonosításában fontos szerepet játszó, Móricz Szilviával, az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő értékesítési- és marketingigazgatójával.

– A kétezres években, a műfaj meghonosításában fontos szerepet betöltő hévízi NaturMed Hotel Carbona marketing vezetőjeként, majd a Magyar Wellness Társaság hotel, turizmus bizottságának vezetőjeként, Ön is sokat tett azért, hogy a hotelszakmában idehaza is elterjedjen, a nyugaton akkor már rendkívül népszerű „wellness”. Mit jelent Önnek ma, az a meghatározás, hogy wellness?

Móricz Szilvia, az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő értékesítési- és marketingigazgatója

Móricz Szilvia, az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő értékesítési- és marketingigazgatója

– Ma már egyre nehezebb a wellness fogalmához egy jelentést csatolni, mert idehaza számos, az eredeti jelentésétől eltérően értelmezik. Talán pont ennek a széleskörű használatnak köszönhető, hogy maga a wellness kifejezés is elcsépeltté vált. Pedig amiről valójában szól, az a kiegyensúlyozott életvitellel párosuló jó életérzés, aminek rendkívül fontos szerepet kellene betöltenie az életünkben. Ezért a wellnessről én ma is ugyanazt gondolom, amit anno.

– Miként határozná ezt meg?

– A wellness az én olvasatomban elsősorban örömöt, életörömöt jelent. Ez egy olyan összetett életmódot foglal magában, aminek meghatározó eleme a testi-lelki-szellemi egyensúly, amiben az aktív életmód, a fitnesz mellett az ellazulás és a szellemi élmények is megfelelő hangsúlyt kapnak, mindehhez pedig a minőségi gasztronómiai élmények is hozzátartoznak.

– Ez érdekes, mert ha visszatekintünk, a kezdetekkor a gasztronómia mintha nem kapott volna ennyire markáns szerepet a wellness értelmezésekor!

– A wellnessnek mindig volt gasztronómiai vonala, de miközben ez nyugaton az egészséges, könnyű ételekről szólt, nálunk inkább az erőteljesen egészségközpontú áramlat érvényesült. Innen ered, hogy a wellness Magyarországon akkoriban a különféle lé böjtökkel, tisztítókúrákkal vált eggyé a köztudatban. Még a legalább napi egy, egészséges étkezés is kevés helyen került fel a palettára. Később azonban Magyarországon is megjelent a nyugaton már – stílszerűen szólva – természetesnek számító, egészségtudatos, minőségi gasztronómia, megjelentek a kiváló lokális, természetes alapanyagok, valamint a jó séfek. Ez ma már lehetővé teszi azt, hogy ahol komolyan gondolják, ott ezzel is teljessé váljon a wellness szolgáltatások palettája.

– A felmérések szerint az is látszik, hogy a magyarországi wellness szokások nem feltétlenül a minőségi gasztronómiáról, hanem magáról az evésről szólnak. A wellness fogalmával ellentétes módon ez áll ugyanis a wellness vendégek kívánságlistájának élén.

– Ez valahol érthető, ha azt vesszük, hogy milyen életszínvonal és ez által életszemléletbeli különbségek vannak a magyar és a nyugatról érkező wellness vendégek között. Az osztrák, német, svájci stb. vendégek esetében például már a 25-30 év közöttiek számára sem jelent gondot egy minimum 500 eurós wellness hétvége és a hozzá tartozó drága kezelések igénybevétele. Az sem véletlen, hogy családi és baráti körben, a wellness utalványok ajándékozása is megszokott dolog.

Minálunk ma is más irányba halad a wellness: a spa, a változatos, jó minőségű kezelések által biztosított ellazulás, a relaxálás helyett mifelénk inkább a fitnesz vonal erősödött. A többség számára az a legfontosabb, hogy lehessen lubickolni a medencében és elnyújtózni a jakuzziban. Anyagi okokból is kevesen igénylik a minőségi kezeléseket, a többség legfeljebb a masszázst veszi igénybe.

– Ha valaki Önt kérné meg egy kellemes wellnesshelyszín kiválasztására, milyen szempontokat venne figyelembe?  

– Az egyik, hogy a szálloda teljes körű nyugalmat biztosítson. Hiszen már önmagában a hotel környezete, természet közelisége is nagyban meghatározza a kikapcsolódás minőségét. Nem mindegy, hogy hol sétálhatunk, kocoghatunk, vagy futhatunk, és közben mennyire nyugtatja meg a szemünket és ez által az elménket az, amit látunk. De maga a szoba megjelenése is rendkívül fontos: legyen csendes és a látványa megnyugtató. Fontos, hogy a szállodában sokféle kezelés közül lehessen választani és ezek minősége – a személyzet munkája, a felhasznált anyagok összetétele – egyaránt az élményszerzést szolgálják. Mindehhez társul még a gasztronómia: a kínálat lehetőleg épüljön a helyi alapanyagokra, legyen egészségtudatos és minőségi. Nem az a fontos, hogy a svédasztalról sokat tudjunk a tányérunkra lapátolni, hanem az, hogy amit kapunk tényleg természetes alapanyagokból készüljenek. Az se baj, ha nem büféjellegű a kínálat, hanem elegánsan felszolgálják az ételt, hiszen a lényeg az, hogy kellemes körülmények között, az ízeket lassan élvezve szerezzünk örömöt magunknak.

Meggyőződésem, hogy aki tényleg a wellness eredeti fogalmát magáénak érezve indul egy wellness hétvégére, az valóban testileg-lelkileg megújulva kezdi másnap a munkát.

émz

 

Legyél az első hozzászóló "Az igazi wellness több annál, hogy jóllakunk" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*