Utazás magazin hírek

Ünnepel az easyJet

Az easyJet, Európa negyedik legnagyobb légitársasága idén ünnepli 15 éves évfordulóját. Az easyJet az eltelt 15 év alatt kivételes üzleti modelljével megreformálta a légi ipart és emberek milliói számára tette elérhetővé az olcsó repülést. Sikerének titka a kezdetektől fogva nem más, mint az egyszerűség. Az easyJet a legalacsonyabb árakon a legkönnyebben elérhető repülőterekre repül, így a tervek szerint idén is legalább 10 százalékkal növelni tudja bevételeit, 50 millió utast fog elrepíteni, több mint 500 útvonalon, 29 ország 120 repterét érintve.

 


A KLM menetrend szerinti járatot indít Miamiba

Amstelveen, 2010. október 28. A KLM Holland Királyi Légitársaság heti négy alkalommal induló oda-vissza járat bevezetését jelentette be a 2011. március 27-i kezdetű nyári menetrend részeként a Miami Nemzetközi Repülőtér irányába. A KLM ezzel újraindítja közvetlen járatát Miamiba, ami 2004. szeptemberében került felfüggesztésre.


Téli menetrend: sorra jönnek az új járatok Budapestre

Már a 2010-es téli menetrend életbe lépésének napján is új repülőjárat érkezik Ferihegyre, utána is egyre-másra nyílnak az új járatok a magyar főváros repülőterére. A hétvégén a KLM holland légitársaság felújítja amszterdami járatát. A jellegzetes kék festésű Boeing 737-700 típusú gépek naponta háromszor kínálnak összeköttetést Budapest és a holland nagyváros schipoli légikikötője között. A magyar főváros repülőterének forgalmához az is hozzájárulhat, hogy a légi utasoknak Magyarországon nem kell megfizetniük a Németországban és Ausztriában bevezetett külön „légiadót”.





Reménykedik az utazási szakma

Az idei év nem hozott szerencsét a szállodáknak és az utazási irodáknak azzal, hogy a hivatalos ünnepnapok szerencsétlen időzítése miatt, a szokásosnál lényegesen kevesebb a hosszú hétvége és az őszi, iskolai szünet sem a legjobb időpontra esik.  


Indul az űrturizmus

Felavatták a világ első, kimondottan űrturizmusra kiépített repülőtér leszállópályáját. Az ünnepségen Richard Branson a vállalkozás megálmodója, Bill Richardson új-mexikói kormányzó és űrhajósok vettek részt.


Magyar fotó-Oscar

Máté Bence Magyar fotográfus nyerte el idén a természetfotózás Oscar Díját, a VEOLIA ENVIRONNEMENT BBC WILDLIFE PHOTOGRAPHER OF THE YEAR verseny fődíját.


A Vodafone is Magyarországra hozza az iPhone 4-et

A Vodafone hamarosan Magyarországon is forgalmazni fogja az iPhone 4-et, a világ legvékonyabb okostelefonját, mely a létező legnagyobb felbontású telefonba épített kijelzővel rendelkezik. További információért hívja a Vodafone Magyarország Sajtóosztályát. Az iPhone 4-ről részletes információt talál a www.apple.com/iphone oldalon.

 

Ha első kézből szeretne értesülni az iPhone 4 forgalmazásával kapcsolatos további információkról, regisztráljon az iphone.vodafone.hu oldalon.