izrael

Vízsugár fogadta a Budapesten landolt Jumbo Jetet

 Ünnepélyes keretek között szállt le az izraeli EL AL légitársaság Boeing 747-400-as típusú óriásgépe 2013. április 30-án délelőtt Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Tel Aviv–Budapest járaton keddenként, nyolc héten át, menetrend szerint közlekedik a Jumbo Jet, mely egyszerre több mint négyszázötven utast képes szállítani.


Megjelent a 2013. II. Az Utazó!

 Végre itt a tavasz, már nem csak naptár szerint, de az időjárást tekintve is. Mi is nagyon vártuk a jó időt, ennek szellemében is állítottuk össze a legfrissebb Az Utazót, melyben rengeteg tavaszi túra és program kapott helyet.




A Wizz Airhez kerültek a Malév-jogok

 Decembertől hetente háromszor Budapestről Kijevbe és Tel Avivba is repül a Wizz Air fapados légitársaság, miután a magyar légügyi hatóság által meghirdetett járatok indítási jogát határozatlan időre elnyerte; az új járatok évi 2 millió új utast hoznak – jelentette be Váradi József, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.